Az Index tavaly szeptemberi "Fald fel a magyar Chinatownt!" című cikke alapján néhány ismerőssel elkezdtük feltérképezni, hogy milyen kulináris meglepetésekkel szolgálhatnak számunkra a budapesti Monori Center környékére települt kínai büfék és éttermek. Abban a cikkben bőven van információ a környékről, és még egy nagyon hasznos térképet is készítettek a helyek közti könnyebb kiigazodás érdekében. Én most az általam eddig kipróbált helyekről, és ételekről osztom meg személyes tapasztalataimat.

Az a legtöbb itt lévő helyre igaz, hogy magyarul nem, vagy csak kicsit beszélnek, és étlap is leginkább kínaiul és angolul van. Ha viszont van magyarul, azon jókat derülhetünk. Kedvencem a "ragasztos rizs" felirat a Dunapanda hipermarket előtti Naicha Dan büfé étlapján. Illetve a Fecskék étterem kínai/angol nyelvű étlapján az egyetlen magyar szó, az egyik marhahúsos étel angol nevében: "gyomorral".

Mondhatom, hogy az összes eddig kipróbált helyre betérve kisebb-nagyobb mértékben azt éreztem, hogy kívülállók, mondhatni betolakodók vagyunk. Furcsa egy helyzet, hiszen Budapesten, Magyarországon járunk, mégis mintha egy másik országban lennénk. És a kínai negyed büféiben és éttermeiben azokon a hétköznap estéken, amikor mi ellátogattunk oda, nem túl sok vendég volt, és akik voltak, azok is kínaiak. De reményeim szerint ez azt jelzi, hogy ezek valóban autentikus ételeket kínálnak.

Első felvonás: egy menő asztali grillezős hely, és találkozás a duriánnal

 

A környéken tett első látogatásunk alkalmával a Szen Guo Zsi Kínai BBQ és Hotpot étterembe tértünk be vacsorázni. Rajtunk kívül az este folyamán talán egy asztalnál ültek magyarok, viszont számos kínai fiatal, és család választotta ezt a helyet egy közös vacsorára.

Úgy éreztem, kicsit zavart okozott az érkezésünk az akkor még üres helyen, de végül egy kedves kínai lány angolul segített az ételek kiválasztásában, és elmondta, hogy zajlik a fogyasztás. Az étteremben az asztalokba beépített faszenes grillek vannak, amik fölött egy biciklilánc szerű rendszer forgatja a nyársakat. Minden grill fölött elszívó van, így semmi füst nem volt (persze ehhez be kell kapcsolni az elszívót, amit mi nem tudtunk, de szerencsére ezt a személyzet gyorsan korrigálta). Az asztali grillezésen kívül hotpot kipróbálására is van lehetőség, az nekünk most kimaradt, de egyszer még visszatérünk, hogy azt is megnézzük.

A grillezés, illetve az arra való felkészülés úgy zajlik, hogy a hűtőpultban lévő, már előre kis nyársakra tűzött számtalan alapanyagból összeválogathatjuk, miket szeretnénk enni, ezeket feljegyzik, tányérra pakolják, és az asztalunkhoz hozzák. Mi ezeket próbáltuk ki a grillen: garnéla, kínai kolbász, bárány, marha, pácolt csirkeszárny, virsli, baconbe csavart enoki gomba (ez volt az egyik legfinomabb), édeskés kínai zsemle. És amiket még ezeken kívül rendeltünk: (nagyon) fokhagymás-chilis osztriga, jégcsapretek saláta (nagyon finom volt), vegyes zöldség saláta. Nem mondom, hogy a végén kidurrantunk a jóllakottságtól, de jókat ettünk egy izgalmas helyen. A számla egy üdítővel együtt körülbelül kilencezer forint volt három főre.

A grillezés után úgy határoztunk, hogy még egy desszertnek simán van hely, és egyébként is jó lenne még kipróbálni valamit, így a Wan Hao Étterem és Karaoke bárt vettük célba. Az étterem inkább az elegáns vonalat képviseli, és elég kihalt volt aznap este. Három desszertet próbáltunk ki: a pastel de nata portugál sütemény rokonát; a krémes kosárkát, egy kókuszos rizsgombócot, és az este legnagyobb tévedését, a duriános töltelékű leveles tésztát. Na azt ajánlom, ez utóbbit soha ne próbáld ki! Lábszag, romlott hús és rothadó banán íze van. És még drága is.

A kiruccanásunk végén még belevetettük magunkat a Dunapanda szupermarket végtelen kínálatába, és beszereztünk néhány érdekességet. Aki érdeklődik az ázsiai konyha iránt, és szeretne elkészíteni egy olyan ételt, amihez valami különlegesebb hozzávaló szükséges, az itt minden bizonnyal megtalálja, amit keres. Számtalan fűszer, zöldségek, különleges halak és egyéb tengeri herkentyűk, előhűtött és fagyasztott alapanyagok és készételek és még megannyi más szerepel a kínálatban.

Második felvonás: a veszélyes batyu, és a kissé megfáradt pekingi kacsa

A második látogatásunkkor javaslatomra először a Dabao Jaozi büfét vettük célba, hogy előételnek megkóstoljuk a náluk kapható húsos-rákos batyut. A hely egy tipikus kínai büfé, azzal a különbséggel, hogy itt nincsen üvegvitrin, mögötte felsorakoztatott gong bao csirke, tojásos rizs, meg csípős káposzta saláta. Itt egy rövid, tömör étlap van, ami rögtön a kétféle batyuval kezdődik, pont azzal, amiért jöttünk.

Amikor megérkeztünk, néhány összetolt asztalon tányérokon friss ételek gőzölögtek, de a büfében sehol egy teremtett lélek. Egy hátsó szobában azonban három kínai hölgy serénykedett.

Az egyikük aztán kétszer egymás után újabb megpakolt tányérokat hozott a vendégvárásra terített asztalra, de rólunk igyekezett nem tudomást venni, még a köszönést is figyelmen kívül hagyva. Minket azonban nem tántorított el ez a viselkedés, a harmadszori megjelenésekor az étlapon megmutatva kikértük a pirított sertéshúsos-rákos batyut. Egy adagban tizenöt darab van, ezt hárman ettük, hisz azt terveztük, hogy más helyre is betérünk az este folyamán. Az asztalokon kétféle mártogatós van, egy ecetes szójaszósz, és egy chiliszósz. Ezekbe mártogattuk a kis tésztacsomagokat. Két dologgal érdemes vigyázni. Egyrészt a batyukra hirtelen ráharapva a forró töltelék hajlamos szanaszét spriccelni. Esetemben az első harapáskor a töltelék fele az asztalon, a másik fele a ruhámon kötött ki. Másrészt érdemes szem előtt tartani, hogy a chilis mártogatós nagyon csípős, a szójás pedig az ecettől elég savanyú. A batyuk nem voltak rosszak, de túl izgalmasak sem. Ittunk még egy jázminos teát is, amiből őszintén szólva nem szívesen repetáznék. A végén körülbelül háromezer forintot fizettünk a batyukért és két üdítőért. Amíg mi az ételünkre vártunk, a másik, megterített asztalhoz megérkezett egy jól öltözött kínaiakból álló 7-8 fős társaság. Nem tudom, hogy valamilyen családi eseményt ünnepeltek, esetleg kollégák voltak, mindenesetre a vacsorájuk finomnak tűnt.

Következő állomásunk a Fecskék étterem volt, ahol szintén nem volt vendég rajtunk kívül, amikor megérkeztünk. Az ott lévő 4-5 fős személyzet (?) már barátságosabb volt, mint az előző helyen, köszöntek, az asztalhoz kísértek minket, és hoztak étlapot is. Aminek mint utóbb kiderült, végülis sok haszna nem volt, ugyanis bármit választottunk, arra azt mondták, hogy nincsen, mert folyamatban van az étlap lecserélése. Időközben kiderült, hogy a kártyaterminál sem üzemel, így a nálunk lévő limitált készpénzből kellett kihoznunk, amit lehetett. Mivel már egy ideje úgyis terveztük, úgy döntöttünk, most kipróbáljuk, mit tud a pekingi kacsa. Mellé még kértünk egy fafülgomba-salátát, és egy zöldteát. A felszeletelt pekingi kacsát tenyérnyi kínai palacsintákkal, gyönyörűen felcsíkozott újhagymával és uborkával, és hoisin szósszal tálalják. Mondhatjuk, ez a kínai taco. Még az egyik kínai lány oda is jött hozzánk, hogy megérdeklődje, tudjuk-e mit kell csinálnunk az összetevőkkel. Én épp akkor készültem el a képen látható összeállítással, amit észrevett, és örömmel nyugtázta, hogy tudjuk, mi a teendő.

Sajnos maga a kacsa nagy csalódás volt, a hús teljesen kiszáradt, a bőre fáradtan plöttyedt volt. Remélem, nem ilyen az eredeti, mert akkor nagyon furcsállnám, hogy világszerte ismert kaja lett belőle. A számlánk végösszege tizenkétezer forint volt, és sok sem volt, amit ettünk, és igazán jó sem. Az asztalokon van egy gombokkal ellátott műanyag tábla, amivel a pincért hívhatjuk az asztalunkhoz, és az egyik gombbal azt is jelezhetjük, ha a számlát kérjük. Nagyon praktikus és kényelmes a vendégeknek és a személyzetnek egyaránt.

Ezt az estét is a Dunapandában fejeztük be. Szerencsére tízig nyitva van, így még azoknak is belefér vacsoraidő után, akik hajlamosak akár egy órát is elnézelődni egy ilyen nagy, sok érdekességet felvonultató üzletben.

Az Index fent linkelt cikke, és az eddigi látogatások újabb és újabb helyek kipróbálására sarkallnak, így elképzelhető, hogy a poszt még a későbbiekben új tapasztalatok leírásával is bővülni fog.

Annak, aki még szívesen olvasgatna a környékről, és az ott található büfékről, annak ajánlom a HVG cikkét a kőbányai kínai streetfood-piacról.