Gasztrona - kulináris kalandozások

Gasztrona - kulináris kalandozások

Fahéjas-makadámdiós babka

2020. március 25. - gasztrona

babka-kesz.jpg

Hosszú idő óta ez az első posztom. A koronakarantén alatt viszont a munkába járás idejét sütésre-főzésre tudom fordítani, illetve itt az ideje a kamra-készlet elhasználásának is. A kifli.hu oldalról még régebben rendeltem több mindent a Marks&Spencertől, többek között egy csomag makadám diót, hogy majd "jó lesz valamire". És egy üveg juharszirupos pekándiós mogyorókrémet is. A babkát pedig régóta látom itt-ott, gondoltam ideje, hogy én is kipróbáljam. Így állt össze ez a recept, egy nagyon szuper alap hamburgerzsemle recept tovább alakításából, és az előzőekben leírt alapanyagokból. Természetesen nem muszáj ilyen luxi dolgokkal rendelkezni, lehet a makadámdiót helyettesíteni sima dióval, mandulával, mogyoróval, stb., a Marks&Spencer Mogyoróvaj pekándió darabkákkal és juharsziruppal (azért ezt belinkelem a kifli.hu oldaláról) helyett pedig megteszi a sima mogyoróvaj is (abból azért szintén a mogyoródarabosat használjuk). 

Hozzávalók

A tésztához

  • 35-40 dkg liszt (az alapanyagoktól függ, mennyit vesz fel, először tegyünk bele kevesebbet, ha nagyon ragacsos, lehet még beletenni)
  • 7 dkg vaj
  • 1 tojás
  • 1 dl tej
  • 4 csapott evőkanál sűrű natúr joghurt
  • 3 evőkanál barna cukor
  • fél zacskó szárított élesztő
  • 1 teáskanál sütőpor
  • egy csipet só

A töltelékhez

  • 15 dkg darált mag (dió, mogyoró, pekándió, akár pisztácia, nálam most makadámdió)
  • 3-4 evőkanál barna cukor
  • 1-2 teáskanál fahéj (ízlés szerint)

A tetejére való öntethez

  • 3-4 evőkanál ropogós mogyoróvaj
  • 1 dl juharszirup

babka-sutes-elott_1.jpg

A tejbe beletesszük a vajat, mikróban összemelegítjük annyira, hogy a vaj elolvadjon.

A lisztet egy tálba szitáljuk, majd beletesszük a többi alapanyagot, és összegyúrjuk. Letakarva meleg helyen 1-1,5 óráig kelesztjük. A megkelt tésztát átgyúrjuk, ha szükséges, még lehet hozzá tenni egy kis lisztet. Téglalap alakúra nyújtjuk, kb. három milliméter vastagságúra. A darált diót, fahéjat, cukrot összekeverjük, és egyenletesen rászórjuk a kinyújtott tésztára. A hosszabbik széle felől szorosan feltekerjük. A hengert egy ollóval hosszában középen kettévágjuk úgy, hogy a vége egy öt centis részen egyben maradjon. A két felet összefonjuk, vigyázva, hogy ne szóródjon ki belőle a töltelék. Vagy ebben az állapotban beletesszük egy püspökkenyér formába, és akkor a klasszikus babka formát kapjuk. Vagy a tekercset felcsavarjuk, és így egy koszorút kapunk. Ezt egy kisebb tortaformába tesszük. 180 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben 35-40 percig sütjük.

A tetejére a mogyoróvajat a juharsziruppal mikróban kb. 30 másodpercig melegítjük, elkeverjük, és a sütire csurgatjuk.

Kellemes budai randevú Félixszel

FÉLIX - először a neve fogott meg. Valami furcsa, megmagyarázhatatlan vonzódást érzek azok iránt a nevek iránt, amikben benne van az "x". De a Félix névnek nem csak a hangzása, de a jelentése is jó, "boldog, szerencsés".

felix-etterem.jpgA Várkert Bazár tövében, az Ybl Budai Kreatív Házban lévő étterem tulajdonosai a névadáskor arra is gondolhattak, hogy remélhetőleg a hely a nevében hordozza majd a sorsát. Az elhelyezkedés szempontjából ehhez minden adott, akár ha az épületeket nézzük, akár ha a természeti környezetet, a panorámát. Persze az elhelyezkedés önmagában mit sem érne, ha a szolgáltatás nem elégítené ki a célközönség igényeit. Mondjuk itt nehéz belőni a szándék szerinti célközönséget. Elsődlegesen persze az, aki képes és hajlandó megfizetni a környezet és a minőség által kialakított árakat. Hogy ebből a közönségből milyen arányban vannak azok, akik nem csak az instán menőzés, vagy a státuszszimbólum miatt mennek egy ilyen helyre, hanem akár kulináris élményekre is vágynak, azt nem tudom. Mindenesetre Félix a kínálatával, a körülményekkel, a személyzettel mind-mind azt szolgálja, hogy a vendégei jól érezzék magukat. 

Online jelenlétük szempontjából van némi hiányérzetem, ugyanis a weboldal még csak minimálban (egy telefonszám, e-mail cím, Facebook oldal elérhetőség nyitó kép formájában) üzemel, "Comig soon" felirattal. A Facebook oldalon pedig van fent étlap, de az nem teljesen egyezik meg az étteremben nyomtatott formában megtalálhatóval. Így történhetett meg, hogy az előre kigondolt menüsoromat újra kellett gondolnom. Persze kevesen készülnek ilyen hardcore módon egy éttermezésre, mint én. Nagyon hiányzik nekem egy online elérhető itallap is, főleg a koktélok miatt, amik nem a hagyományos, legtöbb helyen kapható, széles körben ismert italok. Így jó lenne, ha meg lehetne nézni az összetevőket, megtudni valamit a kínálatról előzetesen. Az ilyen helyeken, ahol nem a szokványos koktél kínálat van, akár a közösségi oldalakon, akár a weblapjukon bemutathatnák az egyes italokat részletesen, képpel (ilyesmit egyébként láttam már az Instán). Ha mást nem is, engem érdekelnek a részletek.

Az épület, környezet gyönyörű, a megközelítésre sem lehet panasz, akár tömegközlekedéssel sem (bár gondolom rengetegen autóval érkeznek, ők a Várkert Bazár mélygarázsában tudnak parkolni).

felix-cezar-salata.jpgAz épülettől kicsit távolabb van egy teraszos rész, ahol külön bárpulttal, és szűkített étlappal várják a vendégeket. Az épületnek van egy loggia része is, ahol a mozgatható üvegfal miatt akár rossz idő esetén is kellemesen helyet lehet foglalni. És hát ezeken kívül a gyönyörű, exkluzív belső térben is elfogyaszthatjuk italunkat vagy vacsoránkat.

Hétköznap reggelizni már fél nyolctól lehet, hétvégén betérhetünk fél tíztől egy brunch-ra, és ebédünket, vagy vacsoránkat is elkölthetjük itt. A kínálat elég széles, de arra számítanunk kell, hogy nem fogjuk olcsón megúszni a vacsorát. De talán aki ilyen helyre megy, az tisztában van az árszinttel.

Mi az alábbiakat kóstoltuk:

Cézár saláta csirkével: finom, jó ízű az öntet, tökéletesen készült a csirkemell, nekem egy kicsit kevés a hozzá adott hajszál vékony pirított kenyér szalag. (2 200 Ft + 1 000 Ft a csirke)

felix-kacsamell-endivia.jpgKacsamell narancsos endíviával, gnocchival és földimogyoróval: az ízek rendben, a kacsamell tökéletesre sütve, a hozzá adott köret viszont kevés volt, itt ebből a szempontból az arányokat nem találták el. (3 900 ft)

Magyar tarka hátszín Nádudvarról (20 dkg): a hús lehetett volna melegebb, és puhább is, nehezen volt vágható még a nagyon dizájnos steak késsel is, és az sem segített a helyzeten, hogy az amúgy jól kinéző tányéron eléggé csúszkált vágás közben a hús. (4 900 Ft)

Báránygerinc: még úgy is isteni volt, hogy aki kérte, teljesen átsütve szerette volna fogyasztani, ami nem a legideálisabb állapot egy ilyen hús esetében. (7 900 Ft)

felix-steak.jpgPadlizsán parmentier (burgonyakrémmel sütött padlizsán): nagyon finom, mindenképp ajánlom kipróbálásra! Ha nagyobb lenne az adag, főételnek is elmenne. Remek ízesítés, jó állagok. (990 Ft)

Mentás zöldborsó püré, parázsburgonya, sonka szalma: minden igaz rá, ami az előzőre. Olyan tökéletesen vannak kiegyensúlyozva az ízek, hogy annak ellenére, hogy maximum mojitoban szeretem a mentát, ebből örömmel megettem volna egy egész adagot. Egy kicsivel több sonka szalma még mehetne rá. (990 Ft)

Grillezett bébi zöldségek: ezt azért választottam, mert amit kinéztem a Facebookon lévő étlapról, a langyos sült kukorica saláta, az az étteremben lévő étlapon nem volt fenn. Nekem az amúgy nagyon guszta zöldségek (cukkíni, répák, padlizsán, bébikukorica, mini cékla) túl kemények voltak. Én szeretem, ha egy zöldség nincs szétfőzve, de ez nagyon kevés hőkezelést kapott, még puhulhatott volna. (990 Ft)

Agatha sült burgonya: jó minőségű alapanyagból, a lehető legtökéletesebb sültkrumpli (990 Ft)

Miso-s vajmártás: ZSENIÁLIS! Olyan ízorgia, amit az este folyamán semmi se űberelt. (990 Ft)

Ázsiai jus: ezt sajnos nem kóstoltam (990 Ft)

felix-aranygaluska.jpgAranygaluska két főre, vanília mártással, sós karamell fagylalttal: remek állagú tészta, és hatalmas adag, mi hárman ettük a vacsora végén, és nem bírtuk megenni. Instagramon sok helyen lehet látni, hogy erről a desszertről posztol, aki itt jár, mondhatni egy signature desszertje ez a helynek. Nekem azért vannak pontok, ahol még lehetne javítani az egyébként tényleg finom desszerten: több dió kellene rá, az öntetnek még az utolsó cseppjeit is kiimádkoztuk, és még úgy is kevés volt a tésztához, és az egy gombócnyi fagylalt is kevés, akár ketten, akár hárman eszik.

Ittunk még kétféle bort, a hétezer forint/üveg árkategóriából, és két klasszikus koktélt, ami nem szerepelt az itallapon, de elkészítették nekünk (mojito, és aperol spritz). A kiszolgálás tökéletes volt, pont a megfelelő mennyiségű kedvességgel, közvetlenséggel, és érdeklődéssel.

felix-roze.jpgÖsszességében igazán jó esténk volt. Ha valakinek nem hétköznapi dolog 20-25 ezer forintot elkölteni egy este alatt, azért egy ünnepi alkalommal akkor is érdemes rászánni ezt az összeget egy ilyen helyen egy remek vacsorára.

Elhelyezkedés: 10/10

Enteriőr: 10/10

Online jelenlét: 8/10

Ételek: 8,5/10

Ár/érték: 8/10

Személyzet: 10*/10

Félix Kitchen&Bar

1013, Budapest, Ybl Miklós tér 9. 

Csípős ajváros hummusz pirított gombával és csicseriborsóval

img_20190708_190244_293.jpgKönnyű vega ebéd vagy vacsora, ami pikáns ízével még a megrögzött húsevőket is megelégedettséggel töltheti el. 

Fél üveg főtt csicseriborsót, egy evőkanál mascarpone-t, egy evőkanál csípős ajvárt, egy evőkanál pirított szezám olajat, ízlés szerint füstölt sót és füstölt chipotle chilit, és egy fél lime levét robotgépben krémesre mixelünk.

Tetejére: 4-5 felszeletelt barna csiperkét egy evőkanál vajban megpirítok, majd egy csipet füstölt pirospaprikával átforgatom. Egy pici vajban egy evőkanál lecsepegtetett csicseriborsót szintén megpirítok. Ezek mennek a hummusz tetejére, plusz egy evőkanál ajvár, némi dió olaj, és egy kis friss petrezselyem. 

Ez így vega verzió, de a mascarpone-t helyettesíthetjük kókuszkrémmel, a vajat valamilyen nekünk szimpatikus olajjal, és máris vegán lesz. Én chilis tortilla chipsszel ettem, de megpirított pitával, vagy egyéb lepénykenyérrel is tökéletes.

 

Könnyű palacsinták gyömbéres-korianderes őszibarack lekvárral

zabpelyhes_palacsinta.jpgEz az egyszerű, gyors, és szénhidrátszegény palacsintarecept a nálam oly' gyakran előforduló "mentsük meg a megmaradt alapanyagokat" szituáció egyik alkalmával született. Gyakorlatilag a végeredmény olyan, mintha egy könnyed túrógombóc, és egy amerikai palacsinta szerelemgyereke lenne. Lekvárt pedig nem szoktam télire eltenni, csak egy-egy alkalommal csinálok, kis mennyiséget, különleges ízesítéssel.

Tovább

Borsós virslipörkölt - egy remek hétköznapi vacsora, vagy könnyű ebéd

borsos-virsliporkolt.jpgRégi családi receptet osztok meg most. Korábban azt hittem, hogy mindenki szokott ilyen ételt készíteni, de meglepődve tapasztaltam, hogy néhányan rácsodálkoznak, pedig igazán egyszerű és finom. Nemrég Kasza Tibi Instáján is láttam, hogy ilyet készít, és számtalan hozzászólás érkezett, hogy ossza meg a receptet, mert nem ismerik az ételt. Hogy ez valós érdeklődésnek köszönhető, vagy csak smúzolni szeretnének a "celebbel", persze nem tudom, de az biztos, ha valaki megfőzi, nem fog csalódni. Ha már úgyis elkészítettem magamnak, le is írom a receptet.

Tovább

Shrimpy - Eat the sea!

fish-and-chips-shrimpy.jpgHabár még egy kicsit várni kell az adriai nyaralásig, a frissen készített tengeri ételeket így sem kell nélkülöznünk. Elég egy kisebb kirándulást tenni a 18. kerületbe, és meglátogatni a Shrimpy Street Food Bart. Kínálatukban több különböző formában találunk halakat és tengeri herkentyűket. 

Tovább

Kapros cukkinifőzelék tavaszra hangolva

kapros-cukkini-fozelek.jpg

Gyorsan elkészíthető, minimális szénhidrátot tartalmazó, friss ízű főzelék. A tök még nagyon drága, és főzéskor nagyon összeesik, így most jó ötlet cukkinivel helyettesíteni, ha a tökfőzelékhez hasonló ételt akarunk elkészíteni.

Hozzávalók (ez egy főre, valamilyen feltéttel kiegészítve, bőséges adag):

1 cukkini

pár szál friss kapor

fél doboz zsírszegény natúr joghurt

1-1,5 deci víz

1 teáskanál zabpehely liszt/teljes kiőrlésű búzaliszt

1 teáskanál étolaj

só, barna cukor, Házi Arany reform vito ételízesítő, (kapros) ecet

A cukkinit nagy lyukú reszelőn lereszeljük (a végét levágjuk, meghámozni nem kell). Egy lábasban egy teáskanálnyi olajat melegítünk (kókuszzsírral helyettesíthetjük, vagy ha még ezt a kalóriát is meg akarjuk spórolni, egy picike vízzel kiválthatjuk). Erre rádobjuk a lereszelt cukkinit. Átforgatjuk, pároljuk, míg összeesik. Meg is sózhatjuk kicsit, az gyorsítja a folyamatot. Körülbelül öt perc kevergetés után beledobhatjuk a kaprunkat. Ezt tehetjük úgy, hogy apróra vágjuk, vagy a szálakat egy cérnával összekötjük, vagy csak simán beletesszük. Én felvágva tettem bele, ez ízlés/hangulat kérdése. Ezzel is átkeverjük, majd rászórjuk a lisztet, amivel szintén átkeverjük, 1-2 percig pirítjuk. Ráöntjük a vizet, és csomómentesre keverjük. Amikor újra felmelegedett, belekeverjük a natúr joghurtot. Én ezután szoktam ízesíteni: ízfokozó mentes ételízesítővel, ha szükséges, picike cukorral, és egy kávéskanálnyi ecettel. A tökfőzeléket/cukkinifőzeléket rendszerint sült füstölt tofuval (Lidlben nagyon jó kapható) szoktam párosítani, mert remekül illenek egymáshoz, most kivételesen egy kis maradék parasztreggelivel tálaltam.

Lubi pecsenye - az ismeretlen eredetű családi recept

Internetes kereséseim alapján arra jutottam, hogy a lubi pecsenyét nem sokan ismerik, és ami receptet találtam hozzá, a végeredményt tekintve ugyan hasonlónak tűnik, de nem az általam ismert módon készül. Így hát megosztom veletek ezt a családi receptet, hogy ti is elkészíthessétek ezt az igazán finom, magyaros ízvilágú ételt

Tovább

Friss, tavaszias rizottó halak vagy szárnyasok mellé

Az egyszerű rizottót articsókával, pirított gombával és pikáns fűszerezéssel dobtam fel, így vált belőle igazán különleges ízvilágú köret, melyet én füstölt sonkába csavart sárgaúszójú tonhal steakkel tálaltam, de önmagában is remekül megállja a helyét.

Tovább

Lakomatív étterem - teljesen vakvágányon

lakomativ-portal.jpg

Pár vasútbarát kollégával egy újabb kulináris kaland reményében látogattam el a Keleti pályaudvarnál néhány hete nyílt Lakomatív étterembe. Az étterem különlegessége az, hogy az italokat vasútmodellek szállítják az asztalhoz, illetve a dekorációt makettek és diorámák képezik. A készítésükről, paramétereikről egy kicsit bővebben a Vonatmagazin blogon lehet olvasni.

Tovább
süti beállítások módosítása